Parlament képe

Módszertani útmutató

1. Az Országgyűlés működése

Változások: A változások hatása a pártok képviselőcsoportjaira táblázatban mandátumnyereségnek számít az is, amikor ugyanazon frakcióbeli képviselő nyer mandátumot egyéni választókörzetben, mint amely frakció mandátuma megszűnt. A megszűnt mandátumot ugyanakkor a mandátumveszteségek között fel kell tüntetni.

Ülésszak: Az Országgyűlés évenként két rendes ülésszakot tart: minden év február elsejétől június tizenötödikéig, illetve szeptember elsejétől december tizenötödikéig. Az Országgyűlés elnöke rendkívüli ülésszakot vagy rendkívüli ülést hív össze az Alkotmányban, illetve a Házszabályban meghatározott esetekben; főszabályként december 16. és január 31. illetve június 16. és augusztus 31. között. A rendes ülésszak alatt rendkívüli ülés is összehívható.

Ülés: Az ülésszak ülésekből áll.

Ülésnap: Az ülés ülésnapokból áll.

Ülésidő: Ülésnapok időtartama a kezdés időpontjától az ülésnap befejezéséig. A szünet ideje az egyes ülésnapokhoz elrendelt szünetek idejének összege.

Tárgyalási idő: Az ülésnapok időtartamából kivonjuk a szünetek idejét. A szünetek idejébe nem számítjuk bele a technikai jellegű (1-2 perces) szüneteket.

Beszámolási időszak: A tárgyév január 1-én kezdődik, a végét pedig a nyári, illetve a téli szünet kezdete határozza meg. Ennek megfelelően az Országgyűlés tevékenységéről évenként két összesítő adattár kerül közzétételre. Készül továbbá egy négy évet bemutató ciklusos adattár is.

Napirenden kívüli felszólalások:

Napirend: Az ülés napirendjére az elnök a Házbizottság ajánlása alapján - házbizottsági egyetértés hiányában saját hatáskörben - tesz javaslatot, melyről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Amennyiben a napirendet nem fogadja el a Ház, úgy azoknak az ülésnapoknak a száma az elfogadott napirend nélküli ülések sorában kerül számba vételre.

Általános vita: A javaslat tárgyalása általános vitával, azon belül általában az előterjesztő expozéjával nyílik meg. Az általános vita elsősorban a törvényjavaslat egésze vagy egyes részei szükségességének és szabályozási elveinek, továbbá részletes vitára bocsáthatóságának megvitatásából áll.

Részletes vita: A részletes vita a törvényjavaslat módosításokkal érintett rendelkezéseinek és a bizottság(ok) ajánlásának megvitatásából áll. A részletes vitában kizárólag a módosító javaslathoz vagy a módosító javaslattal érintett részhez lehet hozzászólni. Ha egy javaslathoz nem nyújtottak be módosító javaslatot, akkor nem kerül sor részletes vitára.

Záróvita: Záróvitára csak koherencia-zavar esetén, az egységes javaslathoz benyújtott módosító indítványok megtárgyalása esetén kerül sor.

Kivételes eljárás: A kivételes eljárásban történő tárgyalás elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők négyötödének "igen" szavazata szükséges. Ezt követően az Országgyűlés elnöke kijelöli azt a bizottságot, amely a törvényjavaslat vitáját lefolytatja. A kijelölt bizottság véleményezi a törvényjavaslatot, és dönt a módosító javaslatok támogatásáról. Ezt követően a plenáris ülésen minden képviselőcsoport részéről csak egy képviselő szólalhat fel a javaslat tárgyalása során. Az Országgyűlés közvetlenül a vita után, egy szavazással dönt a kijelölt bizottság által támogatott módosító javaslatokról.

Politikai vita: A Kormány vagy a képviselők legalább egyötödének írásbeli indítványára - az indítványban megjelölt átfogó politikai témakörben - az Országgyűlés vitát tart. Ilyen indítványt kizárólag a rendes ülésszakon lehet benyújtani és tárgyalni. Minden képviselő ülésszakonként legfeljebb két politikai vita tartására irányuló indítványt támogathat.

Felszólalások ideje: A plenáris ülésen történő felszólalások idejeként a számítógép a mikrofonok bekapcsolt állapotának időtartamát méri, perc-másodperc pontossággal. A felszólalási időadatokat tartalmazó táblázatok adatait ugyanakkor óra-perc időegységekre kerekítve összesítjük. A kerekítés általános szabályai alapján összegzett adatok ezért a különböző táblázatokban eltérő perc-adatokat eredményezhetnek.

Felszólalási típusok:

A felszólalási adatokat tartalmazó táblázatokban elkülönítetten kezeljük a képviselői szerepkörben és a kormány nevében elhangzó felszólalásokat. Ha tehát egy képviselő egyben a kormány tagja (vagy politikai államtitkára), akkor a képviselői szerepkörben történt felszólalását a képviselői felszólalások között, míg a kormány nevében történt felszólalását a kormány tagjainak felszólalásai között vesszük számba.

Beszámolásra kötelezett: Az Alkotmány, valamint külön törvény alapján beszámolásra kötelezettek az általuk benyújtott beszámoló országgyűlési vitája során az Országgyűlés előtt felszólalhatnak, felszólalásaikat a "Beszámolásra kötelezettek" csoportban összesítjük.

Európai parlamenti képviselők felszólalásai: 2004. június 22-e óta európai integrációs napirend országgyűlési vitája során az Európai Parlament magyarországi képviselője részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésén, felszólalásaikat az "Európai parlamenti képviselők" oszlopban jelentetjük meg.

Gépi, kézi szavazás: Az Országgyűlés egyes kivételektől eltekintve minden kérdésben nyílt szavazással határoz. A statisztikai adatok a géppel leadott, a név szerinti és a titkos szavazásokkor leadott szavazatok számát tartalmazzák. A kézfelemeléssel történő szavazások száma nem kerül számbavételre.

Szavazások száma: A "Zárószavazás a törvény- és határozati javaslatok egészéről" című sorban nem szerepelnek azok a határozati javaslatok, elvi állásfoglalások, irányelvek, amelyek mentelmi, személyi vagy összeférhetetlenségi ügyre vonatkoznak. Ez utóbbiakat külön sorokban szerepeltetjük.

A "Határozatképtelen vagy érvénytelen szavazások száma" sorba azoknak a szavazásoknak a számát soroltuk, mikor a szavazásnál az Országgyűlés határozatképtelen volt, vagy (elnöki döntéssel) érvénytelennek minősítették a szavazás eredményét.

Az "Egyéb" sorba tartoznak azok a gépi szavazások, melyek típusát a táblázat külön sorokban nem részletezi (pl.: javaslat visszavonásának vagy átdolgozásra történő visszakérésének engedélyezése vagy elutasítása, együttes vitára bocsátás, időkeretben történő tárgyalásról történő szavazás, jelenlét-ellenőrzés).

Házszabálytól való eltérés: Kivételesen, a Házbizottság javaslatára az Országgyűlés a jelenlevő képviselők négyötödének szavazatával - képviselőcsoportonként legfeljebb egy felszólaló meghallgatását követően - úgy határozhat, hogy valamely ügy tárgyalása során a Házszabály rendelkezéseitől eltér.

2. Törvényalkotás

Elfogadott törvény- és határozati javaslatok:

Az elfogadott törvény- és határozati javaslatok benyújtók szerinti részletezését tartalmazó táblázatok a már megtörtént zárószavazások alapján készülnek, így - előzetes adatok esetén - azok adatai eltérhetnek az alakuló ülés óta elfogadott (a Magyar Közlönyben megjelent) törvények és országgyűlési határozatok című táblázatban közöltektől.

A benyújtott képviselői és bizottsági módosító és kapcsolódó módosító javaslatok száma az e kategóriában benyújtott irományok számát tartalmazza. Egy irományszámon azonban több pontban is nyújtható be javaslat az adott törvény- vagy országgyűlési határozati javaslat módosítására. A javaslat tárgyalására kijelölt bizottság a benyújtott módosító javaslatokat rendszerező és értékelő ajánlást nyújt be az Országgyűlésnek, ezt bizottsági ajánlásnak nevezzük. A bizottsági ajánlás pontokra bontva tartalmazza az adott javaslathoz benyújtott módosító javaslatokat, ezeket definiáljuk ajánláspontokként.

3. Ellenőrzés

Azonnali kérdés, interpelláció, kérdés:

Az Alkotmány szerint az Országgyűlés tagjai az állampolgári, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosaihoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez és a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez kérdést, a Kormányhoz, a Kormány bármely tagjához és a legfőbb ügyészhez interpellációt és kérdést intézhetnek a feladatkörükbe tartozó minden ügyben.

Amennyiben egy kérdést, interpellációt több címzetthez intéztek, a címzetteknél az külön-külön megjelenik, de az összesítésben csak egyként vesszük számba.

Amennyiben egy kérdést, interpellációt több képviselőcsoport tagjai nyújtottak be, az egyes képviselőcsoportoknál külön-külön megjelenik, de az összesítésben azokat egyként vesszük számba.

Az azonnali kérdések, a kérdések és az interpellációk száma címzettek szerinti részletezését a visszavont és a visszautasított kérdések, interpellációk száma nélkül közöljük.

Azokban a táblázatokban, ahol darabszám és időadat is szerepel, ott a megoszlás számítása a darabszám alapján történik.

Azonnali kérdés: Az azonnali kérdések órájának napján - aminek intézményét a Házszabály 1994. október 8-ától vezette be - legkésőbb az ülésnap megnyitását megelőzően egy órával bármely képviselőcsoport vezetője a tárgy feltüntetésével kérheti, hogy az általa megjelölt képviselő az azonnali kérdések órájának keretében kérdést tehessen fel. Az azonnali kérdések órájában az Alkotmány szerint válaszadásra kötelezettek kötelesek az ülésteremben tartózkodni.

Ha a kérdezett nincs jelen az ülésen, a képviselő személyes válaszadást kérhet. Ebben az esetben a megkérdezett legkésőbb a harmadik soron következő azonnali kérdések órájában köteles személyesen válaszolni. A kérdés elmondására és a válaszadásra két-két perc áll rendelkezésre. A képviselőnek és a megkérdezettnek egyperces viszontválaszra van joga. Az utolsó szó joga a megkérdezettet illeti.

Interpelláció: Az országgyűlési képviselő magyarázat kérése céljából interpellációt intézhet az Alkotmányban meghatározottakhoz a feladatkörükbe tartozó minden ügyben. Az interpelláció tárgyát, címzettjét meg kell jelölni. Az Országgyűlés elnöke visszautasítja azt az interpellációt, amelyet nem a szabályoknak megfelelően nyújtottak be, s erről az Országgyűlést tájékoztatja.

Az elhangzott interpellációs válasz után az interpelláló képviselőnek viszontválaszra van joga. Ha a képviselő a választ nem fogadja el, a válasz elfogadásáról az Országgyűlés dönt. Ha az Országgyűlés a választ elutasította, az interpellációt a hatáskörrel rendelkező bizottságnak kell kiadni. Az interpelláció tárgyalását az Országgyűlés a bizottsági jelentés beérkezését követően a következő ülésén napirendre tűzi, és a bizottság javaslata alapján utólag helyesnek ítéli az interpellációra adott választ, vagy elfogadja a bizottság ülésén az interpellált által kiegészített választ. Előfordulhat, hogy megerősíti korábbi elutasító döntését, és a korábban kijelölt bizottságot intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel.

Az Országgyűlés az interpellált megindokolt kérésére hozzájárulhat az írásbeli válaszhoz, melynek elkészítésére az interpelláltnak harminc nap áll rendelkezésére.

A kérdés: Az országgyűlési képviselő felvilágosítás kérése céljából kérdést nyújthat be. A kérdés tárgyát meg kell jelölni, és utalni kell arra is, hogy a kérdező a választ szóban vagy írásban kéri. Az írásbeli választ igénylő kérdésre a kérdezett tizenöt napon belül ad választ.

Elhangzására nem került sor:

Azonnali kérdés: Ha egy azonnali kérdés nem hangzik el a helyettes válaszadás elutasítását követő harmadik kérdések és válaszok órájában sem, úgy tárgyalását lezártnak kell tekinteni és ebbe a kategóriába kell sorolni.

Még nem hangzott el:

Írásbeli válaszra vár:

Budapest, 2008. február