Az Országgyűlés Hivatala
Az Országgyűlés Hivatala az Országgyűlés szervezeti működtetési, ügyviteli és döntés-előkészítési feladatait látja el. Segíti Az Országgyűlés, a tisztségviselők, a bizottságok és meghatározott feladatkörökben a képviselők munkáját. Emellett az öt párt képviselőcsoportja a képviselőik számához igazodó létszámú frakcióirodát is működtet. A képviselők javadalmazásáról szóló törvény lehetővé teszi továbbá, hogy minden képviselő munkatársakat alkalmazzon. Az Országgyűlés tisztségviselői, a bizottságok és a frakciók szakértőket is foglalkoztathatnak. A rendszerváltás előtt az Országgyűlés Irodája jórészt csak a pénzügyi-technikai működtetést ellátó hivatali szervezet volt. Nem volt igény arra, hogy jól képzett szakemberek segítsék az Országgyűlés munkáját, mivel a parlament politikailag súlytalan volt és nagyon ritkán ülésezett. Az elmúlt 22 évben fokozatosan alakult ki az a létszámában bővülő, szakmailag is felkészült apparátus, amely segíti az Országgyűlés működését, és a törvényalkotás támogatásában is képes eleget tenni az új és növekvő feladatoknak. A Hivatal fontosabb teendőit az Országgyűlésről szóló törvény XII. fejezete, részletesebben feladatait a határozati házszabályi rendelkezések határozzák meg. A Hivatalt az Országgyűlés elnöke irányítja, megállapítja a Szervezeti és Működési Szabályzatát, kinevezi és felmenti vezetőit. Az Országgyűlés Hivatalát 2013. január 1-től főigazgató vezeti. Az Országgyűlés Hivatala, az Országgyűlés munkaszervezete, amely különböző szervezeti egységekre tagozódik. A Szervezeti és Működési Szabályzat a következő szervezeti egységeket nevesíti: Főtitkárság, Gazdasági Főigazgatóság, Elnöki Kabinet, Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, Külügyi Hivatal és az Országgyűlési Könyvtár. A T. Házban a legkülönbözőbb szakemberek dolgoznak együtt. Az Országgyűlés törvényalkotó munkáját, a plenáris és bizottsági ülések jogászok, igazgatásszervezők, közgazdászok készítik elő és szervezik meg. A külügyekkel, társadalmi kapcsolatokkal, továbbá a parlamenti sajtótevékenységgel az adott terület szakértői foglalkoznak: sajtószakemberek, nemzetközi és európai uniós ügyekben járatos külügyes és protokollszakemberek, rendezvényszervezők. A Hivatal munkatársai között találhatók az egyedi értékeket hordozó Országház épületével, annak fenntartásával, felújításával kapcsolatos teendőket szervező-koordináló építészmérnökök, pénzügyi szakemberek, informatikusok, de dolgoznak itt a régi mesterek fogásait is jól ismerő asztalosok, kárpitosok, bádogosok, kőművesek. A Hivatal munkatársai a világbajnokságokon rendszeresen első díjakat szerző parlamenti gyorsírókról is. A Hivatalhoz tartoznak továbbá a tekintélyes múlttal rendelkező Országgyűlési Könyvtár munkatársai is. A legtöbben a parlamenti idegenvezetőkkel találkoznak, hiszen az Országház Magyarország legtöbbet látogatott épülete. |